A nagybánhegyesi Teller Ede Általános Iskola és Óvoda
A község közös igazgatású közoktatási intézményébe járó gyerekek száma évről évre fokozatosan csökken. Ettől eltekintve az önkormányzat képviselő testülete többször kinyilvánította szándékát, hogy iskoláját és óvodáját a nehézségek ellenére is működtetni szeretné. Az iskola intézményvezetése részt vesz minden olyan pályázaton, amely szociális és oktatási segítséget nyújt a gyerekeknek.
A nagybánhegyesi Teller Ede Általános Iskola és Óvoda tanulóinak száma 2010. január elsején 96 iskolás tanuló és 31 óvodás korú gyermek volt. Az iskolások közül a gyerekek 48%-a hátrányos helyzetű. Intézményünkbe 8 sajátos nevelési igényű tanuló jár.
Iskolánk központi szerepet tölt be a falu életében. Nagy örömünkre a lakosok megelégedéssel és elismeréssel szólnak az intézményről. A Szülői Munkaközösséggel nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki. Ezt a Partneri igény és elégedettség mérés eredményei is igazolják.
Feladatunk az, hogy tanulóink a különböző szintű adottságaikkal, az eltérő mértékű fejlődésükkel, az iskolai és iskolán kívüli tanulásukkal, egyéb (érdeklődési körüket érintő) tevékenységükkel, szervezett ismeretközvetítéssel, spontán tapasztalataikkal összhangban, minél teljesebben bontakoztassák ki személyiségüket. A különböző ismeretek elsajátítása során törekszünk a tanulók értelmi, önálló ismeretszerzési, kommunikációs, egészséges és kulturált életmód iránti, cselekvési motívumainak, képességeinek a kialakítására, fejlesztésére.
Igyekszünk családias légkört teremteni mind a gyerekek között, mind a munkahelyen a pedagógusok között. Az iskola belső kultúrájától erősen függ, hogy szeretünk-e iskolába járni vagy nem. A gyerekek bevallásuk szerint szeretnek iskolába járni, szoros, tartalmas barátságokat kötnek, vannak közös élményeik, amelyekre életük végéig szívesen emlékeznek - akár tanárokhoz, akár társakhoz, vagy egy-egy eseményhez fűződnek.
Iskolánknak olyan kínálattal, képzési profillal kell rendelkeznie, amellyel versenyben tud maradni más intézményekkel szemben. Piacképes tudást kell adnia annak érdekében, hogy a tanulókat megtartsa, eredményesen kell felkészítenie tanulóit a sikeres középiskolai felvételikre. A tanulmányi versenyeken elért eredmények, és az országos kompetenciamérések is fontosak az iskolák rangsorolásánál. Az iskola minőségét elsősorban ezek a mutatók jelzik!
Základná
škola a materská škola Ede Tellera
v Nagybánhegyesi. Škola je pod správou obce.
Počet detí z roka na rok klesá. Napriek tomu
sú poslanci obecného zastupiteľstva rozhodnutí
školu ďalej prevádzkovať. Vedenie školy sa
zapája do každého projektu, ktorý ponúka
pomoc deťom v oblasti sociálnej a v oblasti
vzdelávania. Počet
žiakov a detí MŠ k 1.1.2010 je 96 žiakov
ZŠ a 31 detí MŠ. Z celkového
počtu žiakov ZŠ je 48% žiakov zo sociálne
znevýhodneného prostredia. V škole
máme 8 žiakov so špeciálnymi
výchovnými potrebami. Naša škola je
stredobodom života obce. Sme veľmi radi, že obyvateľstvo sa
o našej škole vyjadruje pochvalne. Veľmi
dobrá je spolupráca s Rodičovským
združením. Toto potvrdzuje aj výsledok výskumu
v oblasti partnerských potrieb. Našou úlohou
je harmonický vývoj osobnosti žiakov s rôznym
stupňom nadania. Školská i mimoškolská
činnosť, práca v záujmových krúžkoch,
vlastné skúsenosti detí sú tiež
nápomocné pri ich osobnom raste. Snažíme sa
v žiakoch rozvíjať prirodzenú inteligenciu,
komunikačné schopnosti, záujem o zdravý
kultúrny životný štýl. Snažíme
sa vytvoriť rodinnú atmosféru medzi žiakmi, na pracovisku
i medzi pedagógmi. Od vnútornej klímy
školy totiž závisí či chodíme do
školy radi, alebo neradi. Deti sa priznali, že do školy
chodia radi, vytvárajú pevné priateľské
vzťahy, majú spoločné zážitky, na ktoré
budú radi spomínať až do konca svojho života. A je
jedno, či tie zážitky sa viažu k osobe učiteľa, priateľa,
spolužiaka alebo k nejakej príležitosti. Naša
škola si musí vybudovať taký
výchovný profil, s ktorým môže zostať
v súťaži aj s inými inštitúciami.
Musí dať žiakom také silné vedomosti, ktoré
ich pripravia na stredoškolské prijímacie
skúšky. O úspechu školy hovoria aj
výsledky v jednotlivých súťažiach
a olympiádach a tak isto výsledky celoštátneho testovania.
ismertető
Résztvevők